Hibák, amiket elkerülhetsz

shutterstock 38924776

Mik azok a klasszikus hibák, amiket érdemes elkerülni egy esküvő szervezésekor? Mi az, ami miatt mindenki a fejéhez kap, hogy "Erre miért nem gondoltam előbb?" És persze megoldások, hogy elkerülhesd ezeket a helyszínen már tragikusan megélt apró bakikat még időben.

Ne felejts el forgatókönyvet készíteni!

Az első és egyben legfontosabb hiba, amit időnként (főleg vőlegények) elkövetnek, hogy mindent a világon fejből akarnak csinálni. Sokszor hallottam, hogy „Á, ezt meg tudom jegyezni!”, majd egy hónap múlva már az én jegyzeteimet használtuk a végső egyeztetéshez, mert semmire nem emlékezett a pár.

A forgatókönyv használata nem több adminisztrációt, hanem önkontrollt jelent. A jó forgatókönyv gondoskodik arról, hogy mindenki és minden a helyén legyen időben, sőt jelentős terheket vesz le a párról, ha a kész forgatókönyvet át tudja adni valakinek, és az végig tudja vezényelni a napot. Ezt a forgatókönyvet lehet egyébként odaadni a ceremóniamester mellett a zenekarnak és a vendéglátó menedzserének is, mint „Bibliát”, amihez igazodni kell.

Ne add ki az időtervet a vendégeknek! TILOS!

Bea és Márton esküvőjén történt, hogy kiosztották a forgatókönyvet a násznépnek, amely folyamatosan követte, hogy most mi is fog történni. Ennek eredménye egy folyamatos görcs lett mindenkiben, mert várták a soron következő esemény, és ha csak egyetlen percnyi eltérés volt, máris unatkoztak. Másrészt örökös teljesítménykényszerbe kerül mindenki (engem is beleértve), hogy megfeleljünk a tervnek.

Ne csak kültéri terved legyen!

Divatos és szép a kültéri esküvő (kertben, szigeten a tavacska közepén, stb.), de számolnod kell azzal a lehetőséggel, hogy hirtelen nyári zápor kap el, és akkor is meg kell tartani valahol a ceremóniát.

Sokszor elkövetett hiba, hogy a kültéri esküvőre a felépített sátornak nincs oldala, mondván, hogy "úgyis jó idő lesz", de az oldal nélküli sátorba bever az eső. Legalább legyen odakészítve az oldalfal, hogy időben fel lehessen rakni.

Érdekel az összes hiba?

Olvass tovább a 10 esküvői hiba oldalon...

 

Kapcsolat

Telefon:

+36 1 501 34 63

Email:

uzenet (kukac) pentekieskuvo.hu

Iroda:

1139 Budapest, Váci út 19. Panoráma Ház

Regisztráció esküvői szolgáltatóknak